Főztem, sütöttem, varrtam, festettem:)


Üdvözöllek ! Próbálom ide összegyűjteni mindazt, amit kreáltam:), azzal a reménnyel, hogy másnak is megtetszik és kedvet kap hozzá, hogy elkészítse:)

2011. február 16., szerda

Első tortám

Közeledett Csanád második születésnapja, gondoltam milyen szép is lenne, ha én csinálhatnám meg a tortáját. Soha nem sütöttem  tortát, ha csináltam akkor mindig megvettem a tortalapokat készen és a port a krémhez.
Kezdtem kutakodni a neten, első gondolatom egy micimackós torta volt.
Rátaláltam Kiskukta blogjára. Csak ámultam és bámultam, hogy mennyi gyönyörű tortát készített. Addig azt hittem csak cukrászdában lehet ilyeneket vásárolni.
Megtaláltam a cukormassza házi receptjét és a micimackós tortát is.
Anyuméknál voltunk egy este és én csak a tortáról beszéltem, hogy vajon sikerülne-e, vajon meg tudnám csinálni a cukormasszát.
Anyukám gondolt egyet és azt mondta próbáljuk meg.Másnapra vártuk haza imádott húgicámot és férjét Angliából. Gondoltuk jó meglepi lesz nekik is. Este 9 óra volt.
Nekifogtunk. Mindenkinek meg volt a feladata. Anyum csinálta a piskótát, apum a krémet kavarta, én pedig a cukormasszát.
Ez lett az eredmény :




A piskóta receptje :


Hozzávalók:


  • 6 tojás
  • 6 ek cukor
  • 6 púpozott ek lisz
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 csipet só
A tojássárgákat  a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverni. A lisztet a sütőporral elkeverni.
A tojás fehérjébe egy csipet sót és pár csepp citromot tenni és kemény habot verni.
A tojássárgájára rátenni a liszt felét, arra a kemény habot, majd a tetejére a liszt másik felét. Óvatosan összekavarni fakanállal, hogy ne törjön össze a hab. 180 fokon sütni kb 30 percet.


Kakaós krém került a tortába, amit innen csináltunk:


20 dkg cukor
ek víz
ek tej
ek kakaó
20 dkg margarin
3 tojás
1,5 ek liszt
ízlés szerint rum 
A cukrot szárazon összekeverjük a lisztel és kakaóval, majd hozzáadjuk a folyadékokat és tojást, azzal jól elkavarjuk egy kézi habverő segítségével.Vastag aljú edénybe állandó keverés mellett sűrű péppé főzzük, a lényeg, hogy főzzük is kicsit, pöfögjön 1-2 percig mint a tejbegríz.
Ezután hűtőfürdőbe tesszük, így csak néha kell belekeverni, nem bőrösödik be olyan hamar.
A margarint vagy vegyük ki jópár órával a hűtőből, hogy tudjon felmelegedni eléggé, vagy ha nem puhult meg eléggé, mert nincs olyan meleg a lakásban, akkor tegyük be mikróba alacsony hőfokon pár fordulatra. Akkor jó, ha szinte már olvad olyan puha. Ez fontos ennél a krémnél, ugyanis csak ekkor lehet igazán jól kihabosítani.
Mikor a margarint kihabosítottuk, adjuk hozzá a kihűlt pépet, majd ezzel is jól dolgozzuk ki. Mikor már jó habos, akkor észrevehető egy jelentős világosodás rajta, szinte kifakul, de majd az állással ismét sötétedik.

Cukormassza hozzávalói:
ek zselatin
ek víz
ek margarin
ek méz
porcukor, amennyit felvesz

Azzal kezdjük, hogy a porcukrot szitáljuk át, minél finomabbra őrölt porcukrotválasszunk. Kb fél kilónyit tegyünk keverőtálba, csináljunk közepére egy lyukat.
zselatint keverjük el a vízzel, vízgőz fölött melegítsük fel, mikor már jó forróadjuk hozzá a margarint és a mézet, majd kavarjuk mindaddig míg teljesen szétolvad benne. Öntsük a porcukorhoz, majd kanállal kavarjuk bele, adagoljuk közbe bele a porcukrot, mikor már nem tudjuk kanállal kavarni akkor tegyükporcukorral meghintett munkalapra és gyúrjunk bele annyi porcukrot még, hogy ne ragadjon már a munkalapra, sem a kezünkre (nekem 1 kg porcukorból bő 100 gr-i maradt). Csomagoljuk fóliába be, tegyük bele zacskóba, majd hagyjuk, hogy pihenjen egy napot.

Ne törekedjünk arra a begyúráskor, hogy egyáltalán ne ragadjon, hagyhatjuk jó lágyra, mikor már kezd gombóc alakot ölteni, akkor abba kell hagyni  a porcukor adagolását,  még gyúrni  pár percig, de ekkor még ragad rendesen. Miután pihentettük elég sok margarnit kell bele gyúrni , az adagját nehéz meghatározni, érezni lehet hogy mikor jó az állaga, a sok gyúrástól(akár 2-4 perc), és a margarinozástól rugalmasabbá válik.
Köszönet Kiskuktának érte.
Egy kis darab fondant-ba kakaót gyúrtunk és abból is csináltunk díszítést.
A rózsa is első próbálkozás volt. A közepébe egy kis  téglalap alakból csináltunk egy rudacskát. Kis gömböket formáltunk, folia közé raktuk és kezdtük lapítgatni, amíg könnycsepp alakú lett. A széleit jó vékonyra, hogy jobban hasonlítson a rózsa szirmaihoz.Ezeket építgettük a rudacskára.
Egy pincurka fondantot feloldottam egy kanál vízben és azzal ragasztottuk rá a díszítést.




 

3 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett a tortád,le a kalappal ilyen tortát csinálni elsőre,nagyon ügyes vagy,gratulálok!
    Jó kis családi összefogás is volt ahogy olvastam:-)

    VálaszTörlés
  2. Ja egy észrevétel,nem akarok beleszólni,csak egy picit ezek a betűk amiket használsz,picit nehezen olvasható,vagy az én szemeim fáradtak már:-)),de tényleg nem akarok belepofázni,csak észrevétel volt:-)

    VálaszTörlés
  3. Szia Ditta! Nagyon szépen köszönöm a kedves szavaidat!
    Nagyon szívesen veszem az észrevételeket és jó tanácsokat, mivel kezdő blogos vagyok. Tényleg nagyon szívesen! Köszi szépen

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...