Főztem, sütöttem, varrtam, festettem:)


Üdvözöllek ! Próbálom ide összegyűjteni mindazt, amit kreáltam:), azzal a reménnyel, hogy másnak is megtetszik és kedvet kap hozzá, hogy elkészítse:)

2011. november 21., hétfő

Furfangos Törpike torta:)

Ezt a tortát csak azért teszem fel, mert nem maradhat le a többitől.
Nagyon kalandos volt az egész története. Még a nyáron készítettem egy barátnőm kislányának, nagyon akartam , hogy sikerüljön, de nem úgy történt sajnos.
Először is a piskótát miután kivettem a sütőből össze esett, azért lett olyan vékony torta:)
Aztán beültünk az autóba, indultunk a partira, de olyan meleg volt az autóban, hogy kezdett a fondant púposodni helyenként és olvadozni. Amikor a helyszínre értünk el kezdett zuhogni, így hát még az eső is megverte.
Nagy szégyenkezve tettem az asztalra a tortát, de a kislány még így is örvendett neki:)

2011. november 18., péntek

Hálószoba

Végre a hálóban is felkerült a falra valami. Gondoltam nehéz lesz felfesteni, a szimmetria miatt féltem, de ahhoz képest elég jól sikerült:)

Pónis torta

A torta csoki krémmel és mogyorókrémmel volt töltve.
A kontúrt olvasztott csokival húztam, nem sikerült valami fényesen.
Ha nagyon megmelegítem a csokit, akkor túl folyós, ha pedig nem akkor nem jön rendesen és hamar dermed meg a csoki:(
De az ember holtig tanul! Biztos van egy  jó technika, ha valaki tudja és megosztja velem nagyon szívesen veszem:)

Eperke torta

Egy nagyon kedves kislánynak készült ez a két torta. Csanádnak a "barátnőjének" Szonjának.


 Még nem csináltam figurát fondantból, elég nehéz is volt. A fejét kétszer kellett megcsinálnom, hogy jó legyen:)

 

2011. június 14., kedd

Varrtam ezt azt:)

Rég nem írtam bejegyzést. Egy kicsit összegyűlt minden. A legrosszabb, hogy újra begennyesedett Csanád mandulája, 4 napon keresztül lázas volt, de már túl vagyunk rajta.
Szomorú vagyok, mert azt hittem többet nem lesz neki ilyen.

    Készülünk a tengerre és gondoltam jó lenne egy olyan veddfelke , amit gyorsan ráadok és máris védve lesz a naptól a kis-legény. Ezt sikerült alkotnom:

















Az ötletet innen hoztam : Charlie tunikái . 
A szabásmintát sajnos csak kifizetés után küldi el, így hát a megfigyelésre hagyatkoztam:)




















A kalapot nem én varrtam, de varrtam egy másikat:















Szabásminta nélkül csináltam, azért lett ilyen nagy karimája, de most már utólag nézve rájöttem, hogy jó is, mert nem süti a nap az arcát. Imádja Csanád, még a házban is hordja:)



    Szülinapozni is voltunk két hete az egyik kedves barátnőm kislányánál, gondoltam, hogy valami nagyon egyedi ajándékot szeretnék neki adni, amúgy is szeretem az olyan ajándékot, amelyiket valaki saját-kezűleg készít el. Szerintem annál szebb nincs is.
Így hát egy rongybabára esett a választás:












Innen kaptam a segítséget: rongybaba készítése lépésről lépésre.


Annyit még el kell árulnom, hogy mindegyiket most csináltam először, van még amit javítani rajtuk:)  

2011. május 3., kedd

Currys - ananászos csirkemell


Hozzávalók:
1 csirkemell
1 doboz anannász
1 doboz kukorica
3 tk curry
2 dl főző tejszín
bors
kevés vaj sütéshez

A csirkemellet kis csíkokra  vágjuk, kevés vajon készre pirítjuk, fűszerezzük, hozzáadjuk a curryt, az ananász konzervet a levével együtt, a kukorica konzervet, amikor már mindent átjárt a sárga curry akkor bele keverjük  a tejszínt és összefőzzük. Ha sűrűbb szószt szeretnénk, a tejszín előtt rá lehet szórni egy kanál lisztet. Rizzsel lehet tálalni.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...